AZ IGAZGYÖNGYRŐL
Az igazgyöngy, ez a természet alkotta drágakő az emberiség történetének egyik legtökéletesebbnek
tartott ékszere. Az igazgyöngyből készült ékszerek birtoklása sokáig csak egy szűk
rétegnek adatott meg, ami tovább növelte a csodálatot iránta. Manapság már mesterségesen
is előállítható, sőt szinte kizárólag mesterséges módon állítják elő, így pedig
már nem csak a felső tízezer számára adatik meg ennek a különleges ékszernek a viselete.
Napjainkban szinte minden fajta ízlésnek és pénztárcának megfelelő tenyésztett gyöngyből
készült ékszer kapható. Ettől függetlenül még mindig az elegancia, a kifinomultság és a tökéletesség
jelképe. Az igazgyöngyből készült ékszer kortalan, nem hivalkodó és mindenkinek jól áll.
A legalapvetőbb különbség más, a Föld belsejéből származó drágakövek és az igazgyöngyök
között az, hogy az utóbbi alsóbb rendű kagylók, és osztrigák nem ehető válfajainak
egy úgynevezett védekező mechanizmusa lévén jön létre. Az igazgyöngy tehát szerves drágakő.
Az igazgyöngyöket megkülönböztethetjük az alapján hogy tenyésztettek, vagyis emberi
beavatkozás révén jöttek létre, vagy természetes úton képződtek.
Természetes (igaz)gyöngy
A halászott gyöngyöngyöket nevezzük természetes gyöngynek. A XIX. sz. végéig kereskedtek
velük, ma már leginkább csak antik ékszerekben találhatók meg. A halászat sok osztriga
faj teljes pusztulását okozta (1890-re a források nagyrészt kimerültek). Bár a világon
van egy pár hely, ahol még mai is van szabályozott gyöngyhalászat, azonban ezek
teljes évi mennyisége nem tesz ki 100 kilogrammot.
Tenyésztett gyöngy
Napjainkban a teljes gyöngykereskedelem 99%-át a tenyésztett gyöngyök adják. A tenyésztett
gyöngyök nem utánzatok. Az ember közreműködésével és ellenőrzése mellett keletkezett
természetes produktumok. Ez az emberi közreműködés a beültetés. A kagylókba beültetnek
egy úgynevezett magrészt (nucleust), amely a képződött igazgyöngy közepét fogja alkotni.
Emellett szükséges egy hámszövetdarabka beültetése is egy másik állatból, ez fogja
majd ugyanis a fehérjetartalmú konkin réteget vonni a mag köré. A puhatestű a sejtosztódás
következtében igen hamar körülveszi a „betolakodót” és gyöngyházkiválasztással gömbölyű
gyöngy formájában elvégzi annak elszigetelését. A kiválasztási folyamat során a
mag körül koncentrikus körök képződnek. A gyöngyház több rétegen át rakodik rá a
testre, így annál szebb a gyöngy, minél hosszabb időn át a kagyló testében van.
Mivel az igazgyöngy nem mesterséges eljárással készül, igen ritka a tökéletes formájú
és színű gyöngy a természetben. A fentiekből adódóan nincsen két egyforma igazgyöngy
– sem színében, sem formájában, sem nagyságában. Éppen ezért nem egyszerű egy gyöngysort
úgy összeállítani, hogy az egységesnek tűnjön.
Különböző színű és formájú tenyésztett igazgyöngyök
Az igazgyöngyöket sokféleképpen csoportosíthatjuk. Értéküket is több tulajdonság határozza
meg. A minőségi osztályozás öt kategória alapján történik, melyek a fényesség, szín,
tisztaság, alak, és méret.
Formájukat tekintve három fő csoportba sorolhatjuk az igazgyöngyöket: A tökéletesen
gömb alakúak a legritkábbak. Szimmetrikusnak azokat a gyöngyöket nevezzük, amelyek
bár nem gömb alakúak, arányaiban kellemes összhatást keltenek, árban pedig olcsóbbak,
mint a gömb alakúak. Barokk stílusba azok az igazgyöngyök tartoznak, melyek teljesen
szabálytalanok.
Az igazgyöngyök eredetük szerint származhatnak tengerből vagy édesvízből. Az egyik leghíresebb
tengeri gyöngy a japán Akoya gyöngy. Ez alatt a klasszikus japán, kínai vagy koreai
tenyésztett gyöngyöket értjük. Mivel a tenyészkagylók viszonylag kicsik, ezek a
sósvízi gyöngyök általában 2-9mm-es nagyságot érnek el. Kezeletlen színeik a krém,
sárga, zöld.
Gömb formájú akoya igazgyöngyök
Az édesvízi igazgyöngyök közül alakjukat tekintve a következő formák léteznek: gömb,
csepp, burgonya, érme, gomb, szabálytalan (barokk) alakzat. Leggyakoribb alapszínű a fehér,
rózsaszín, lila, barna, de sokféle más színben is pompázhatnak.
Az édesvizek kagylói egyszerre több gyöngyöt is képesek „nevelni”, lényegesen gyorsabban
nőnek tengeri társaiknál ezért áruk is jóval alacsonyabb tengeri rokonaiknál.
A webáruházunk kínálatában szereplő ékszerek többnyire édesvízi tenyésztett igazgyöngyből
készülnek, de kínálatunkban megtalálhatóak sósvízi tenyésztett igazgyöngyből készült
ékszerek is.
Csepp formájú igazgyöngyök
Burgonya formájú igazgyöngyök
Érme formájú igazgyöngyök
Gomb formájú igazgyöngyök
Barokk formájú igazgyöngyök
A GYÖNGYÖK HELYES ÁPOLÁSA
Szeretnénk megosztani néhány tippet és tanácsot a gyöngyök és gyöngyékszerek helyes
ápolásához. Az igazgyöngyök a természet termékei, értékük megfelelő gondoskodással és
tartással megőrizhető.
Mivel az igazgyöngyök természetes képződmények, ezért felületük nagyon lágy és érzékeny.
Fémmel és drágakővel való érintkezéskor könnyen karcolodnak, ajánlott ezért a gyöngyékszereket
a többi ékszertől külön tartani, leginkább egyesével, selyem zsákocskában, vagy
puha anyagból készült tasakban, de be lehet tekerni kendőbe is. Bőrt ne használjunk,
mivel a benne lévő csersav is árt a luszternek.
A webáruházunkban megrendelt gyöngyékszereket ezért minden vásárlónknak selyem vagy tüll zsákocskában
szállítjuk, hogy az épsége és szépsége még sokáig örömmel tölthesse el gazdáját.
Selyem zsákocska
Ne tegyük ki a gyöngyöket túl erős napfénynek, ezért napozáskor például ne viseljük.
Az izzadság és a naptej árt a felületüknek, a nap sugarai vagy hősugárzó, fűtőtest
közelsége kiszárítja a külső gyöngyházréteget, mivel az anyag tartalmaz némi vizet.
Ne viseljünk az igazgyöngy ékszert zuhanyozáskor, fürdéskor, sem tengerben sem uszodában.
A tengervíz nem mentes a szennyeződésektől, az uszoda vize pedig különféle kémiai
anyagokat tartalmaz. A kozmetikumokkal is körültekintően járjunk el. Ne fújjunk
az igazgyöngyökkel ékesített bőrre parfümöt. A zsírt, savakat vagy fehérítőt tartalmazó
kozmetikumok különösen ártalmasak a gyöngyökre, hasonlóan a krémek, szappanok, samponok,
hajszínezők és tisztítószerek. Ezért töröljük le minden hordás után a kozmetikumok
és az izzadság maradványait egy puha, száraz és nem karcoló kendővel. Ha nagyon
gyakran hordjuk az igazgyöngy ékszert, akkor ajánlott 2 évente ékszerészhez vinni es
újra felfűzetni a gyöngyöket. Két-három évente óvatosan áttörölhetjük olívaolajjal
a gyöngyöket, hogy megőrizzük fényük szépségét.
Ha követjük a fenti utasításokat, hosszú ideig örömünket leljük majd igazgyöngy ékszerünkben
és a gyöngyök meghálálják a gondoskodást.